MúzeumDigitárVeszprem
STRG + Y
de

Simon M Veronika (1952-)

Középiskolai tanulmányait a Reguly Antal Gimnáziumban végezte Zircen és Móron 1969 és 1973 között. 1982-től a Közgazdaságtudományi Egyetemen tanult, majd ugyanott 1984-től árszakértő szakon. 1990-ben művészeti alkotások becslő és elemző tanfolyamát végezte el a fővárosban. 1997-től a Szőnyi István Művészeti Akadémia festő szakán tanult Zebegényben. 1999-től az A.A.W. amerikai grafikai kurzus hallgatója volt Budapesten, majd 2006-tól a Leonardo Művész Akadémián Salzburgban, ahol 2009-ben végzett Kunst Meister szakon.1968-tól 1987-ig a székesfehérvári Videoton előadója, majd egyik csoportvezetője volt. 1988 és 1992 között egyéni vállalkozóként dolgozott. 1993 óta festészettel foglalkozik (Derkovits Kör Székesfehérvár; Zilachy Stúdió Budapest). A Cserhát Művész Kör művészeti vezetője. 12 művészkörben dolgozik rendszeresen.

Objekte und Visualisierungen

Beziehungen zu Objekten

Batsányi János portré
Objekte zeigen

[Stand der Information: ]