Radnai Béla (Elek, 1914. szept. 18. – Bp., 1970. jún. 6.): pszichológus, a pszichológiai tudományok kandidátusa (1963). A Budai Tanítóképzőben szerzett tanítói oklevelet (1934). Eleken volt tanító, majd a Fővárosi Pedagógiai Szemináriumban továbbképzésen vett részt (1935–36). 1937-től a tudományegy.-en tanult. 1939-től a Fővárosi Pályaválasztási Intézetben asszisztens. 1943-ban pszichológiából doktorált. 1945-től a Fővárosi Lélektani Intézet h. ig.-ja, majd az ig.-ja (1948–50). 1950–53-ban középisk. tanár, egyidejűleg a szegedi tudományegy.-en fejlődéslélektant és gyakorlati lélektant adott elő. A Műszaki Tanárképző Főisk.-n tanított pszichológiát (1950–54). Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) lélektani tanszékén adjunktus (1953), 1964-től docens, 1970-től tanszékvezető. A pszichológiai ismeretterjesztés egyik szervezője, a József Attila Szabadegyetem pszichológiai sorozatainak szervezője volt. Szerk.-je és társszerzője az Alkalmazott pszichológia (Bp., 1968) c. műnek. Számos egyetemi jegyzetet írt. – F. m. Gyakorlati lélektan (Szeged, 1949); Fejlődéslélektan (I–II., Bp., 1957–58); Szülők és gyerekek (Bp., 1964); A népművelés pszichológiai és pedagógiai kérdései (Bp., 1965); Neveléslélektan pszichológusok részére (Bp., 1967).
Forrás: Magyar életrajzi lexikon (https://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/Lexikonok-magyar-eletrajzi-lexikon-7428D/r-775E4/radnai-bela-7761B/)
de
